Koncertszervezés: Vitelki Edit 06-30-9351-605

Demjén Ferenc

Énekes, basszusgitáros, szövegíró, zeneszerző, producer, lemezkiadó.

A valaha élt legsikeresebb magyar előadók egyike. És majdhogynem a legnépszerűbb.

Az Artisjus kimutatása szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy az ő szerzeménye, és ezen belül az első kettő is az övé (Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold).

Rendszeresen turnézik, kilenc alkalommal koncertezett telt ház előtt a legnagyobb magyar rock-arénában, a Budapest Sportcsarnokban. A kiadott lemezek számát, amelyeken valamilyen formában közreműködött, csak megbecsülni lehet: úgy harmincmillió példány körül adtak el hanghordozót Demjén Ferenccel. Írt dalt Dalidának, Danny Mirrornak, készített filmzenét, közreműködött misében, rock-operában, játszott jazz-albumokon, írt musicalt. Nyert fesztivált Máltán, Pozsonyban. A Bergendyvel olyan jazz-fesztiválokon aratott sikereket, mint a varsói és a ljubljanai. A három popmuzsikus egyike, akiknek a Szegedi Szabadtéri Játékokon önálló koncertje volt.

1996-ban könyv jelent meg róla (a szöveg kivonata elolvasható a cikkek/interjúk menü alatt), s maga is társszerzőként jegyez több kötetet.

Demjén Ferenc dalszövegek

1001 éjszaka
2000 éj kell
2000 éves álmok
A barátság
A béke még vár
A fény
A Föld könnyei
A gárdista
A holnap a cél
A lelkünk most is vágtat
A ma lesz a tegnap holnapja
A motor és a rock n'roll
A nap felkelt már
A szabadság vándorai
A szerelemért
A varázslat a rácson túl él
A világ tetején
Aki mellénk áll
Álmaimon át
Álmodni mernünk kell
Álmok ajtaján
Álom és ébrenlét
Álomarcú lány
Amíg élünk szeretni...
Angyallány
Árny és a fény
Az angyalok útján
Az élet gyors
Az ördög csókkal vár
Boszorkányéj
Búcsúzások, találkozások
Búcsúzni a jótól
Bújjunk el
Bűnök nélkül
Csak a vágy ölel át
Darabokra törted a szívem
Detonátor
Egy dal a Tiszáért
Egyet előre és kettőt hátra
Egyetlen egy perc
Egyirányú utca
Együtt érkezünk, együtt távozunk
El kell, hogy engedj
Elkésett üzenet
Elkéstünk rólad Hollywood
Elment a kedved
Elmúlt egy nyár
Élni és győzni
Elrepült nagypapák
Elveszett gyémántok
Epilógus
Ezzel még tartozom
Fagypont fölött miénk a világ
Falusi nyár
Fejünk felett húznak el...
Fekszem az ágyon
Féktelen éj
Felhőkre festett kép
Felhős az ég
Felnőtt gyermekek
Folytassátok holnap
Föld és ég
Földvár felé, félúton
Fújom a dalt
Gyertyák
Ha a ma lesz a holnap tegnapja
Ha próbálsz valaki lenni
Ha tudnám, hogy még vársz
Hadd főzzek ma magamnak
Hiányzol...
Hintaló
Hívlak
Hívott a Hold
Hogyan érsz el?
Hogyan tudnék élni nélküled?
Honfoglalás
Iskolatáska
Ismerj rám jóbarát
Jégszív
Jó hír kell
Jöjj vissza vándor
Kancsal a hold
Keresem a völgyet
Két pont közt a híd
Kétezer éves álmok
Ki lép a lelkeden át
Ki lesz, ki újra elhozza?
Ki marad majd a barátom?
Kihűlt üres kocsmák asztalán
Kinőtt a szárnyunk
Kit az ég küld el hozzád
Lángolt a nyár
Lassú az út
Léggömb
Légy hű örökre
Legyen ünnep!
Lepihenni melletted
Lépj ki álmaimból
Lusta négy
Ma lesz a holnap tegnapja
Már sohasem kérlek
Maradj itt velem
Még repülünk
Megszökött a szerelem
Ments meg
Mesél a szemed
Messziről jött lány
Mi kell?
Miért maradtunk gyermekek?
Miért szólsz rám?
Miért...?
Mikor a harangok a csendért szólnak
Mikor elindul a vonat
Mind egy szóra várunk
Mindenféle téren
Mindig arra mennék
Mindig ide tartozol
Mindig ugyanúgy
Mindig volt,mindig lesz
Mint a vulkán
Mint egy álom
Mit vársz bolond
Mosolyod börtönében
Mosolyogj a holnapért
Most kell a most
Most kell eldöntenem
Most ne nézz így rám
Nálad van a mennyország
Néha eltününk
Neked baj lehet a szíveddel
Nekem 8
Nekem szűk a világ
Nekünk, nincs ami ellenáll
Nem hiszek a múltnak
Nem kell, hogy megbocsáss
Nincs fék
Nyiss ajtót hát
Nyomjad a pedált
Olyan messze van
Pedál
Repülj el álmodban hozzám!
Rózsaszín köd szállt ránk
Sajtból van a Hold
Sasok és angyalok
Sohase félj
Sose add fel...
Sose mondd, hogy nem
Sose volt szerelem
Szabadíts fel!
Szállj el szabadon
Szelíd angyalok
Szellemvasút
Szerelem az utolsó percig
Szerelem első vérig
Szerelem második vérig
Szerelemből buktam el
Szerelemvonat
Szeress úgy, ahogy én
Szeretlek
Színeid
Szívj friss levegőt
Szóljon a telefon
Te vagy az őrangyalom
Tedd kezed a szívedre
Tegnap volt
Törjél szét minden gátat
Tükör II
Tűz és vágy
Úgy ébredni fel
Úgy szeretném
Új csodákat látni
Ússz át velem éjjel a folyón
Ünnepelj, míg élsz
Valahol réges-régen
Valahol, mindenhol és sehol
Vár rám egy angyal
Várj, míg felkel majd a nap
Várok rád
Védem a szemem
Végre nálad lehetek
Vesztes vagy egyedül
Vigyél bele a jóba
Viszlát tegnapok
Zenekari busz

 


Popegyüttesek oldalai:


Ez One
Desperado
Exotic
Fresh
Groovehouse
Hip Hop Boyz
Kredenc
Matyi és a Hegedűs
Pacsirták
Szikora Róbert és az R-go
Tornado

Énekesek oldalai:

Baby Gabi
Fekete Pákó
IVAN
Korda György - Balázs Klári
Koós János
Kozma Orsi
Mark
Palcsó Tomi
Pflum Orsi
Postás József
Ricky
Rony
Schwartz Dávid
Soltész Rezső
Széles Iza
Torres Dani
Varga Feri - Balássy Betty


Humoristák oldalai:

Badár Sándor
Bajor Imre
Somogyi András
Szőke András

Gyerekműsorok oldalai:


Csicsi
Judit és a Zenemanók
Füles mackó
Lilly baba

Gyerekműsorok oldalai:


Lilly baba
Füles mackó

 

Ajánlott oldalak:

Rendezvényszervezés


Együttesek oldalai:


30Y
Anti Fitness Club
Bad Boyz
Bikini
Billy Idol Tribute Band
BNF
Bon Bon
Cozombolis
Crystal
Desperado
Dolly Roll
Dred n' Doris
Edda
Első Emelet
Exotic
Ez One
Fiesta
Fresh
Gonzo
Groovehouse
Heaven Street Seven ( HS7 )
Idiot Side
Irigy Hónaljmirigy
Kaukázus
Kiscsillag
Kredenc
Matyi és a Hegedűs
Nagy Feró és a Beatrice
Pacsirták
Republic
Retroshow ex-Hip Hop Boyz sztárokkal
Sambrasil - A brazil show
Szikora Róbert és az R-GO
tornado
Vad Fruttik

Előadóművészek oldalai:


Adri
Aradszky László
Arató András
B. Tóth László
Baby Gabi
Barbee
Bery
Brasch Bence
Caramel
Csepregi Éva
Csonka András
Demjén Ferenc
Détár Enikő
Dévényi Tibor
Dobrády Ákos
Enikő
Fekete Pákó
Fenyő Miklós
Gáspár Laci
Harangozó Teri
Harsányi Levente
Horváth Charlie
IVAN
Katinka
Király Viktor
Koós János
Korda György - Balázs Klári
Kovács Kati
Kovácsovics Fruzsina
Kozma Orsi
Krisz Rudi
Lola
Mark / Zentai Márk /
Mary Zsuzsi
McDc - Veres Robi
Moór Bernadett
Norbi
Palcsó Tomi
Péterfy Bori
Pflum Orsi
Polyák Lilla
Postás Józsi
Ricky
Rony
Schwartz Dávid
Soltész Rezső
SP
Szekeres Adrien
Széles Iza
Tabáni István
Torres Dani
Tóth Vera
Varga Feri - Balássy Betty
Vásáry André
Zoltán Erika
Zsédenyi Adrienn

Humoristák oldalai:


Badár Sándor
Bajor Imre
Dombóvári István
Éles István
Fábry Sándor weblap - Fábry Sándor Műsorszervezés
Forgács Gábor
Hadházi László
Ihos József
Kiss Ádám
Szőke András

Gyerekműsorok oldalai:


Csicsi
Füles Mackó
Judit és a Zenemanók
Lilly Baba